rólunk

rólunk

A Hajdu és Németh Ügyvédi Iroda

dr. Hajdu György alapító ügyvéd és dr. Németh Viktória partner ügyvéd irányításával működik, szoros együttműködésben a Szerencsés és Társa Ügyvédi Irodával, valamint a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel. A HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. az adószakértő szakma kiemelkedő szereplője, ily módon jogi, adózási és számviteli szakértelmünk összekapcsolásával magas szintű, összetett problémák megoldásában is állunk Ügyfeleink rendelkezésére.

Ügyvédi irodánk a klasszikus jogászi és ügyvédi értékeket megtartva, kiemelkedő színvonalon nyújt széles körű jogi szolgáltatást Ügyfelei részére. Csapatunk alapelvei a pontos és precíz munkavégzés, az emberi, valamint a szakmai korrektség, a diszkréció, továbbá az igényesség és a legmagasabb szintű szolgáltatások biztosítása.

Az egyre inkább bonyolulttá és sokrétűvé váló gazdasági ügyek és kapcsolatok kezelése, illetve megvalósítása tapasztalataink szerint már a kezdeti fázisoktól kezdve együttesen kívánják meg az adott jogági specializációt és a komplex tudást igénylő szolgáltatást.

Partnereink

A Hajdu és Németh Ügyvédi Iroda célja, hogy átfogó jogi tanácsadást és jogi szolgáltatást biztosítson Ügyfeleinek valamennyi jogi és adózási kérdésben. Ezt szem előtt tartva működünk együtt ügyvédi társulásként a Szerencsés és Társa Ügyvédi Irodával, valamint végezzük együtt a munkánk számottevő részét a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. szakembereivel.

Az ügyvédi irodánkkal partneri együttműködésben lévő Szerencsés és Társa Ügyvédi Iroda kiemelt szakterülete a jogviták rendezése, az építési jog, az öröklési jog, a családjog és a közbeszerzési jog. A Szerencsés és Társa Ügyvédi Irodát vezető dr. Szerencsés Angela több évtizedes tapasztalattal rendelkezik mind bírósági, mind ügyvédi oldalon. Másik kiemelt partnerünk, a HÍD Adószakértő Zrt. munkatársai több mint húszéves adószakértői tapasztalattal, valamint hatósági oldalon, vezető pozíciókban szerzett tudással, ily módon kivételesen komplex szakértelemmel rendelkeznek. Velük együttműködve ügyvédi irodánk biztos partnere Ügyfeleinknek az adózási rendszerekben rejlő lehetőségek kiaknázása területén is.

csapatunk

RÓLUNK MONDTÁK

„Megnyugtató Cégcsoportunk számára, hogy az Ügyvédi Iroda és a velük együttműködő partnereik részéről olyan szakemberek támogatását élvezhetjük, akik tudásuk, tapasztalatuk révén gyorsan és precízen dolgozzák ki egyes ügyleteinkhez, valamint felmerülő problémáink megoldásához szükséges jogi természetű megoldásokat. Mindezek ismeretében bízom abban, hogy magas szintű szakmai munkájukkal és komplex megoldásokra törekvő hozzáállásukkal Cégcsoportunk további sikereihez is hozzájárulnak a jövőben…”   

Bokorovics Balázs,
a PANNERGY Geotermikus Erőművek Zrt. igazgatóságának elnöke

„Megbízhatóság, igényesség, diszkréció, kiemelkedő szakmai munka. A legmesszebbmenőkig törekszem arra, hogy az általam vezetett Cégek, Cégcsoportok tevékenységében ezen értékek domináljanak. A velem együttműködő szakértőktől is ezt várom el és tapasztalataim szerint ezek az értékek köszönnek vissza az ügyvédi iroda szakértő munkatársainak tevékenysége során…”

Gál Miklós,
a Takarékinfo Zrt. igazgatóságának elnöke

„A Finta és Társai Építész Stúdió Kft. számára alapvetően fontosak azok a szakmai és erkölcsi értékek, amelyek betartására és megtartására munkánk során Társaságunk valamennyi szakembere és munkatársa igyekszik törekedni. Valljuk, hogy precizitásnak, a minden részletre kiterjedő szakmai igényességnek és a magas színvonalú tudásnak párosulnia kell a korrektséggel, nagyvonalúsággal és stílusérzékkel. Ezeket az értékeket tapasztaltuk visszaköszönni az Ügyvédi Iroda szakembereinek a Részünkre történő eddigi munkáiban, amiket ezen túlmenően valóban példaértékű mérnöki pontossággal végeztek el…”

 

Guczogi György és Mezei Gábor,
Finta és Társai Építész Stúdió Kft. társtulajdonosai

„Az Ügyvédi Iroda dolgozóival több mint 20 éve vagyok Kollegáimmal együtt folyamatos munkakapcsolatban. Az eltelt években különböző jogterületet érintő számos ügyben dolgoztunk együtt. Munkájukat mindig a korrektség, nagy szakmai felkészültség, maximális diszkréció és kiváló együttműködési szándék jellemezte. Ezért is ajánlom Őket rendszeresen Partnereimnek, Ismerőseimnek, ahonnan mindig pozitív visszajelzést kapok…”

Hetzmann Béla,
a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. ügyvezető igazgatója, a Rába Nyrt. igazgatóságának elnöke

„Az informatika világának fejlődésével együtt járó változásoknak való megfelelés minden üzletágban a versenypiac szereplőinek jelentős feladatává vált. A pénzügyi műveletek és az IT szektor összekapcsolódásának eredményeként jelentkező, akár határokon átívelő elektronikus szolgáltatásokat is kielégítő szoftvermegoldások iránti igény, a mindig naprakész jogi támogatást is megköveteli. Az Ügyvédi Iroda szakértői - akik többek között a szellemi alkotások jogában való kiemelkedő hozzáértéssel rendelkeznek -, ezt a hazai és nemzetközi szolgáltatást több, mint 17 éve a legmagasabb szakmai szinten biztosítják számunkra, túl azon, hogy egyéb jogterületeken végzett munkájuk kapcsán is egyértelműen pozitív véleményem alakult ki Róluk, mind emberileg, mind szakmailag…”

Kő Róbert,
a Dorsum Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója

„Az Iroda munkatársaitól néhány évvel ezelőtt egy magánjellegű ügyben kértem először szakmai véleményt. Ezt követően az általam vezetett Schiller Cégcsoport története legnagyobb beruházásának bonyolult jogi ügyei kapcsán kezdtünk el újra egymással dolgozni. A közös munkáinkban megvalósuló együtt gondolkodás reményeim szerint a legmesszebbmenőkig gyümölcsöző lesz az általam vezetett Cégcsoport számára. Az Iroda szakembereire jellemző megbízhatóság, rugalmasság, kiemelkedő szakmai hozzáértés alapján hosszú távon számítok munkájukra, és ajánlom őket partnereim számára is…”

Schiller Gábor,
a Schiller Cégcsoport tulajdonosa

„Több éve dolgozunk együtt a Csapattal, akiknek tagjai megbízhatóak, rugalmasak, felkészültek és szakmailag tökéletesen támogattak/támogatnak bennünket gazdasági-, cég- és egyéb jogi ügyletekben. Velük biztosan haladunk tovább a céljaink elérése felé…”

   

Somogyvári János László és Boros Péter,
a KÖMI Mérnökiroda Kft. tulajdonosa,
a KÖMI Mérnökiroda Kft. FB elnöke, a Menedzserek Országos Szövetségének elnökségi tagja

„ Az Ügyvédi Iroda szakértő csapata több éve nyújt Cégünk számára magas színvonalú és lelkiismeretes jogi szolgáltatást. Cégünk fő profilja a belföldi és nemzetközi fuvarozás, nemzetközi áruszállítmányozás, raktárlogisztika, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadás, amely tevékenységek vonatkozásában Társaságunk országos ismertséggel és elismertséggel rendelkezik.

Ebben az iparágban alapvetően jellemzőek a gyors szerződéskötési eljárások, amihez természetesen szükség van minden lényeges részletre kiterjedő szabályzatok, precíz Általános Szerződési Feltételek, továbbá szigorú, cégen belüli belső eljárásrendek létrehozására, valamint ezek folyamatos karbantartására. Az Ügyvédi Iroda munkatársai nemcsak az említett dokumentumok igényes elkészítésében nyújtanak Cégünknek átfogó jogi segítséget, hanem fejlesztési elképzeléseink kapcsán, és az esetlegesen felmerülő jogvitákban is hatékony támogatást és képviseletet biztosítanak…”

Szécsi Gabriella,
a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója

„Munkám során mindig is törekedtem arra, hogy a legjobbak között tartsanak számon. Mindez persze szigorú elvárásokat jelent nemcsak magammal, hanem a velem együtt dolgozó szakértőkkel szemben is. Az Ügyvédi Iroda munkatársaival több, mint 18 éve dolgozom együtt, pénzügyi jogi területen, peres eljárások kapcsán, ezen túlmenően egyéb jogi természetű Ügyekben . Nyilván tőlük is elvárom a nagy munkabírást, a kiemelkedő szakmai tudást, a rugalmasságot, a megbízhatóságot, a maximális diszkréciót, amely értékeknek az Iroda dolgozói tapasztalataim szerint megfelelnek…”

Vida József,
a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója

Ügyfélfogadás: Egyeztetett időpont szerint

Cím: 1052 Budapest, Régi posta u. 12. I. em 1/A

Telefon / Fax: +36 1 318 1546

Email: iroda@hajdunemeth.hu

Hajdu & Németh ügyvédi iroda • 2012-2020 Minden jog fenntartva!